A randi utáni napon, este Suho hozzám jött haza, mármint nem akart összebalhézni jobban Taoval, ezért aznap este nálam aludt megint. Érdekes volt nem Tao illatát érezni, de jó volt, és megnyugtató.
-Mi a baj? - kérdezte.
-Hmm? Ja, semmi, csak elgondolkodtam picit.
Váratlanul ért a csókja, de jól esett. Csak sajnos annyira beindultunk, hogy a hálóig meg se álltunk.
Másnap reggel egy szál lepedővel takartam magam, és mentem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam és felöltöztem. Írtam egy cetlit az alvó férfinak és elindultam a suliba.
Fél úton jártam amikor megszólalt a mobilom. Meglepett, hogy Tao volt az.
-Ne tedd le. - szólt bele.
-Nem fogom. - sóhajtottam.
-Sajnálom. - mondta.
-Már késő. Jól meg vagyok Suhoval. - nyeltem vissza a könnyeim.
-Megpróbálom helyre hozni azt amit elrontottam. - mondta. Hallottam, hogy már Ő is a sírás határán van.
-Ezt már nagyon elszúrtad Panda. Nem most kell kapkodni. Szia. - raktam le.
Majdnem elsírtam magam az egyetem előtt, de megembereltem magam és bevonszoltam magam.
A téma valamelyest elterelte a figyelmem, de nem teljesen. Óra közt Xiumin is hívott, és egész szünetet végig dumáltuk. Délután hívott Suho, majd Chanyeol, hogy ma grillezés lesz náluk.
-Janho utál, mi értelme lenne mennem? - kérdeztem Suhot már otthon.
-Engem jobban utál, elvégre elvettelek Pandától. - ölelt meg.
-Panda szart el mindent, nem Én. Én mindent megtettem érte, tűrtem, hogy egy rongynak használjon, csak ezért mert szeretem. Nem fair ez. Janho meg ezért felfújta magát, és Én vagyok a gonosz boszorkány. Nem megyek sehová. - mondtam.
-De, a kedvemért eljössz. - mondta Suho, leült a kanapéra, és az ölébe húzva csókolt meg. Tudja, hogy terelje el a figyelmem. Végül pár óra jó lét után elkészülten indultunk el Chanyeolékhoz. Mintha a saját kivégzésemre mentem volna Persze semmi se úgy történt ahogy gondoltam...
2013. augusztus 10., szombat
Hmm...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
nagyon tetszik gyorasn a kövit :-)
VálaszTörlés