2013. augusztus 6., kedd

Tao hisztizik....

Igen, most Panda jelentkezik és nagyon nincs jó kedve. Mindent elrontottam, és most szívok is miatta. Suho ráhajtott Lexre, csak azért mert már nem vagyunk együtt, és össze is vesztünk... A legrosszabb, hogy majdnem megütöttem, csak azért mert igaza volt....
Az utóbbi időben úgy használtam akár egy... na mondom paraszt módon: Kurvát.
Igen.. nem vagyok büszke magamra. Ahányszor találkoztam vele, vagy felmentem hozzá ágyba vittem, és aztán mintha semmi se történt volna otthagytam. És ezt egy idő után megelégelte. Veszekedtünk, és Én felemeltem a kezem. Xiu nyitott ránk véletlen, de azonnal rám is szólt, Én pedig eljöttem. Ennek már két hete. Azóta Suho állandóan a mobilján csüng és egyszer meglestem ki az a csaj akinek ír. Hát Lex volt az. Persze nem szóltam érte. De mérges voltam. Mint most, ugyanis Suho elvitte Lexet vacsorázni. Majd felrobbanok.

 Lehet elvesztettem, de azért nem adom fel. Szeretem, és harcolok érte, addig is kell egy terv, tehát irány Mirae...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése