OMG *.*
Jess és D.O. összeházasodtak *.* Én totál kifeküdtem, mikor Jess felhívott a reptérről, hogy még egyszer elbúcsúzzon tőlem... Szegény nagyon nem akart belemenni a kényszerházasságba, de úgy vélte nem tehet mást. DEHOGYNEM!!!! Érdekesek a szülei... Hozzá akarják adni egy gazdag pasihoz.
Na, a lényeg, hogy ő elutazott, de szinte mindennap beszéltünk hol telón, hol pedig Skype-on. Hiába mondtam neki, hogy fogja magát és jöjjön vissza, de csak azt mondta, hogy nem teheti. D.O. eljött RaRa-hoz, mert nem tudta mit tegyen, végül mindannyian azt mondtuk neki, hogy szerezze vissza, utazzon el Amerika-ba és irány Korea.
Meg is fogadta és még aznap el is utazott. Nagyon szurkoltam neki. Amint leszállt a gépe és szerzett kocsit, felhívott, miközben a címet kereste. Telójáról indított videóhívást és szinte végig kapcsolatban voltunk. Elmondta, hogy nagy lépésre készül: megkéri Jessica kezét. Végre!!!!!!!!!!!
Amint megtalálta a címet, közöltem vele, hogy ne hagyja magát, hozza vissza Jess-t és ha kell szóljon rám, utánuk megyek és együtt visszajövünk ^^ Azt mondta szavamon fog, de eszébe jutott, hogy beteg vagyok, így kicsit visszakozni kezdett, de engem nem érdekel! Már nem vagyok lázas, csak nyomnom kell az ágyat és pihenni. :P
Alig tettük le a telefont, máris befutott a hercegem, Lexa, Tao és Kris is ^^ Csodálom hogy Hugim még bírja a nyávogásomat hallgatni :P Utálom ha beteg vagyok és az ágyat kell nyomni -.- Nem sokra rá RaRa is csatlakozott Kai-al és Chen-nel. Szóról szóra elmondtam nekik mindent, mire Chanyeol és Kris benyögték, hogy nélkülük nem mehetek sehová, amihez csatlakozott Suho is....
Igen, vele az elmúlt időszakban nagyon összebarátkoztam és Chanyeol mellett ő járt hozzám a legtöbbet. Mivel nehezen tudtam felülni, hercegem nagy bánatára Suho ült be mögém, a hasához tett néhány párnát és nekidőltem. Megbeszéltük, ha D.O. hív akkor négyen elindulunk és segítünk nekik hazajönni. Este együtt aludtam a három fiúval egy szobában, de nem úgy......
Reggel éppen a reggelin nyammogtunk, mikor megszólalt a telefonom és ki volt??? D.O ^^ Közölte, hogy ne aggódjunk, minden ok, és éppen hazafelé tartanak. Mit ne mondjak RaRa igencsak kiosztotta Jess szüleit, de szerintem nagyon is megérdemelték, csak nem olyan nyersen kellett volna, de mindegy, ilyen RaRa. :P
Voltunk a kórházban és a doki azt mondta, hogy már nem kell folyamatosan az ágyban feküdnöm, de még mindig pihennem kell és nem erőltethetem meg magam. Már majdnem teljesen meggyógyultam *.* Lexa, Chanyeol és Suho, nagyon köszönöm nektek, hogy ápoltatok és vigyáztatok rám <3
Most hívott a hercegem és közölte, hogy valami fontosat akar mondani nekem, de csak úgy, ha mindannyian együtt leszünk ^^ Most gőzerővel szervezi a dolgokat, Suho-nak dőlve fekszek az ágyban :3 Igen, most ő van velem :D
Hamarosan jelentkezem ^^
Puszi, Janho <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése